A Szent Kereszt magyar egyházközösség 1905. május 8-án alakult. Hubert Klenner atya volt a közösség alapítója és neki köszönhető a templom, az iskola és a parókia megépítése is. Az első templom alapkövének lerakása a Szent Kereszt egyházközösség egy éves jubileumán, 1906. május 3-án történt meg. 1924. november 26-án új templom építésébe kezdtek. A főoltár, a mellékoltárok, a szószék, a keresztelő kút és sok szobor a chicagói Pápai Művészeti Intézet tervei alapján készültek. Az új templomot Gallagher püspök szentelte fel 1925. szeptember 20-án. 1932-ben az Isteni Szeretet Leányai magyar apácarend vette át a Szent kereszt iskola irányítását. Még ugyanebben az évben megalakult a Szent Erzsébet árvaház és a Szent Erzsébet idősek otthona. 1970-ben a csökkenő létszám miatt az iskola bezárta kapuit. 1974-ben Jakobs atya 33 év szolgálat után örök nyugalomra tért. Dearden bíboros ekkor Csorba Dominik atyát nevezte ki a közösség lelki pásztorának. Az ő szolgálatának idejében a közösség 12 területet vásárolt a templom körül, ahol építettek egy parkot és létrehoztak egy nagy burkolt parkolót. A templomot a 75-ik évfordulóján felújították és átfestették. Az 1980-as évek elején megalakították a magyar iskolát felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt. Új oltárt és szentélyt helyeztek el a templomban, amelyeket Schoenherr püspök szentelt fel. Ma a Szent Kereszt az egyetlen magyar római katolikus templom egész Michigan államban.
Ellátják:
Rev. P. Ligeti Angelus OFM prézes, lelkész
Rev. P. Kiss G. Barnabás OFM plébános,